A Berényi László - Pap Tamás páros 2013 óta nem engedi, hogy más legyen a bajnok Rally2-ben. A díjkiosztón gratuláltam a bajnok pilótának:
Egyre értékesebbek ezek a bajnoki címek, ahogy egyre komolyabb a Rallye2 mezőnye. És idén tényleg komoly volt!
Én is így látom. Jó munkát végzett az MNASZ a Rallye2-vel idén. Egyre több a nevező, egyre több a komoly autó és egyre több a komoly, ügyes pilóta, akik elszántan versenyeznek. És ahogy mondtad: tényleg ez a bajnoki címem a legértékesebb számomra.
Melyik verseny volt az, amelyik a legjobban tetszett?
Nem tudok igazából egy versenyt sem kiemelni, hiszen mindegyik jó hangulatban zajlik. Sokat foglalkozunk az autó felkészítésével a futamok előtt, ezért a technikai hibák elkerülnek. Jó az összhang a csapaton belül és nagyon jó a csapatfőnököm is. Tökéletes a navigátorom és a csapat mindenegyes tagja azért dolgozik, hogy az élen végezzünk, és azt gondolom, ez kell ahhoz, hogy sikeresen tudjunk szerepelni.
Mit jelent az, hogy sokat foglalkoztok az autóval?
Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az alkatrészek a megfelelő időben ki legyenek cserélve, nem bízunk semmit a véletlenre. Új alkatrészeket rakunk be és ezeket a megfelelő helyről vásároljuk meg.
Mindamellett, hogy bajnokok lettetek, egy másik autóval is foglalkoztatok. Ez nem osztotta meg a figyelmedet?
Az idei évben Ferjáncz Andris ment a csapat Mitsubishi Lancer Evo IX-es versenyautójával, szintén a Rallye2-ben. Ugyan több munkával jár számunkra, de nagyon szeretem csinálni és szereti az egész csapat az autó felkészítést. Valóban kicsit megosztja a figyelmemet, de hála Istennek maradt annyi, hogy tudjunk mi is jól menni.
A Szilveszter Rallye előtt már Hoffer Zsolti Opel Adam R2-je is hozzánk került üzemeltetésre, így azzal az autóval is mi foglalkozunk mostantól. Zsolti szerette volna, hogy mindenképp Magyarországra kerüljön ez az autó, a rendezvényeire és a támogatóinak a maximális kiszolgálása miatt. Talán az eredményei megmutatják, akár az EB-n, akár a VB-n, hogy ez a leggyorsabb R2-es autó. Ahol sok kanyar van, ott nagyobb autóknak is oda lehet pörkölni vele…
Három autó a garázsban… Honda, Opel, Mitsubishi.
Igen. A Mitsubishire a 2016-os szezonra keressük az opciókat, de talán úgy néz ki, hogy arra is közel vagyunk a megállapodásra.
Hogy néz ki a jövő éve a csapatnak, Neked? Marad a Rallye2, vagy megnézitek Magatokat az ORB-ben? Szerintem lenne ott is helyetek…
Szoktam összehasonlítani az időket, amikor azonos pályán megyünk az ORB-vel és igen, oda lehetne férni a dobogóra, azt gondolom. Még nem döntöttük el, hogy marad a Rallye2, vagy megyünk a hosszabb távokon az ORB-ben. Én szeretnék újabb kihívást találni, de ezt a csapatfőnököm dönti el, hogy hol fogunk a következő szezonban versenyezni. Tehát, hogy én hol megyek, az még kérdés.
Ami biztos, hogy Hoffer Zsolti megy az Opel Adam R2-vel az ORB-ben…
Akkor adja magát, hogy Berényi Laci hol versenyezzen…
Ezt még tényleg nem tudom... Ha egy autót bérbe adsz, akkor nagyon nagy felelősséged van, hogy az az autó jól működjön. A pilótája nagyon sok pénzt áldoz rá, hogy versenyezhessen. 2012 óta - mikor elkezdtük ezt - azt gondolom, hogy az autónak mindig hibátlannak kell lennie és nem tehetem meg azt, hogy elspórolok bármit is, ami aztán ahhoz vezethet, hogy a bérlő kiesik.
Talán ennek is köszönhető az, hogy Vincze Ferike bajnok tudott lenni a túrában.
Ahogy mondtad, a Szilveszter Rallye-n már a Ti sátratok alatt áll a kis Opel.
Igen. Nagyon tetszik az Adam. Rettenetesen gyorsan kanyarodik, figyelni fogjuk minden rezdülését a futam alatt és természetesen a szezon előtt is tesztelni fogunk vele. Mi is megyünk a Hondával és a Mitsubishink is futni fog a szezonzárón, Érdi Tibi fog versenyezni vele, bízunk benne, hogy látványosan és eredményesen.
Egy komoly csapat vagytok, ez egyértelmű.
Én is azt gondolom, de természetesen ehhez kellenek a partnerek és támogatók is, akiknek ezúton is szeretném megköszönni, hogy mellettünk vannak! És persze az egész csapatnak! Boldog Új évet kívánok Mindenkinek!